Tudjátok, nagyon nehéz olyan mesét mondani, ami egyszerre szól szeretetről, békességről és barátságról. Mert külön-külön mindről szól rengeteg mese, de így együtt? Az nagyon ritka! Az én történetem rövid, mégis e három fogalommal kerek, ráadásul korral-közzel, igaz is lehetne. Nem lesz vidám. Élt a harmincas-negyvenes években három szénégető a hegyekben. Két testvér, nevezzük őket Józsinak, és Gyurinak, a harmadik Pál, gyerekkori jó barátjuk. Úgy örökölték meg apáiktól az égetés minden mesterségbeli fortélyát, és vele együtt a jogot, hogy vándorolva a Börzsönyben, Mátrában, Bükkben, boksákat rakjanak, és égetéssel, az ősi módon állítsanak elő értékes faszenet. Csak kevesek tudják, hogy a faszén nem csupán a kerti grillezések látványos eleme, de a finomacélgyártás, és a tüzikovácsolás elengedhetetlen kelléke is. Elsőre romantikusnak tűnhet e foglalkozás,- minden gyermek álma az erdőn, tűz mellett lakni- de bizony kemény élet ez, állandó munka, állandó vándorlás! A mai világban,( és bizony az akkori világban is) lány, család ritkán viseli. Ruhájukat átitatja a füst, bőrüket ráncosra cserzik a boksából kiáramló mérges gőzök. Egy helyen két-három hónapig, legfeljebb egy évig maradnak, éjjel-nappal a tüzet vigyázzák, hát sem idejük, sem módjuk nincs asszonyt hozni a kunyhóba. Történt mégis, hogy Gyuri menyecskét hozott a házhoz. A környékbeli falvakban futótűzként terjedt a pletyka, hogy Erzsike felbútorozott a három férfihoz a kunyhóba! Bármit is beszéltek a népek, a lány férjhez ment Gyurihoz, és teljes jogú tagja lett annak a mini kis világnak, amit eddig a három fiú alkotott. Bizony, ugyanúgy, vagy még úgyabbul kivette részét a munkából, hisz mindhármukat ellátta étellel, tiszta ruhával, lejárt a faluba vásárolni, gyakran kilométerekről hozta a kenyeret, tejet, miegyebet, és hozta a híreket is. Bizony, az utóbbi időben egyre komorabb hírek érkeztek. Az új háború pokla már tátogatta dögletes száját, egyre nagyobb lett a bizonytalanság, félelem. Mígnem az országot megszállták a Németek. Persze, nem megszállás volt ez, hanem baráti segítség! A közeli falu idős papja, még jól emlékezett az efféle barátságra, hát üzent Erzsikével, keresné meg őt Józsi, (a legidősebb,) fontos beszéde lenne vele. Mikor Józsi visszaért, szekérrel jött. Elmondta a többieknek, a pap tüzelőfát, és pár zsák faszenet venne tőle, és hogy ne kelljen többször is fordulni, hát saját szekerét, meg a zsákokat küldte fel a fáért. Nem is tudta, nem is látta senki, hogy a szekér nem üresen jött fel a hegyre. Az atya, féltve temploma értékeit, arany, ezüst kincsét, és a két többszáz éves aranyozott faszobrot, -Máriát, és a kis Jézust- felküldte az égetőkhöz, hogy rejtsék el. Bizony, eljött az ideje, hogy a hegyek közé is bekúszott a háború. Megjelentek a Németek, és pontos listán kérték számon a paptól a templom kincseit. Hiába verték, hiába túrták fel még a sekrestye kertjét is, semmi érték nem került meg. Addig gyötörték-törték az idős embert, hogy belehalt. Már úgy látszott, a történtekbe belenyugszik a hatalom, de csak akadt egy száj a faluban, talán régi féltékenységek-sérelmek okán, aki beárulta Józsit, és a szénégetőket, hogy ők szekereztek utoljára az atyának, hátha ők rejtették el a kincseket. A vizsgálat gyors volt, és alapos, még az izzó boksát is széthányatták, helyét felásták! Az eredmény mindössze annyi lett, hogy Józsit elvitték, soha hír nem jött felőle. Tán a többiek sem menekültek volna meg, de fordult a hadiszerencse, és a hatalom önmaga menekítésével lett elfoglalva, hisz az Orosz ellentámadás emberfeletti küzdelemmel, de hihetetlen gyorsan tolta ki a németeket az országból. A faluba is, új baráti segítség, felszabadítók hada érkezett, kifosztva mindazt a keveset, amit az előző csapatok meghagytak. Láss csodát, az Orosz parancsnokságnak is pontos listája volt a templomi javakról, ráadásul arról is meglehetősen pontos információkkal bírtak, hogy a kincsek eltűntek, s miképp tartott a kutatás. A szénégetőket brutálisan elverték, nem kímélve az akkor már négy hónapos állapotos Erzsikét sem. Szétdúltak mindent, aknakeresőkkel, kutyákkal járták a hegyet, de nem került elő semmi. Ekkor, hogy a családot megtörjék, Gyurit elvitték bilincsbe. Pali, és Erzsike magukra maradtak. Az idő, mit sem tudva az emberi sorsokról, ugyanúgy jár, mint végtelen motolla. A faszén kellett az új rendnek is, hát a boksa újra meg lett rakva, s a hatalmas, elfojtott tűz tövében megszületett a kis Gyurika. Nem is lett kérdés. Pali, apjaként nevelte, óvta Gyurikát, és Erzsikét. És Gyurika első szava Palihoz az volt: Apa. Tizenkét éves lett Gyurika, mikor Gyuri, az édesapja hazaért az Orosz hadifogságból. Nem lehet leírni Erzsike érzéseit, tépelődését. Egész élete, nehezen megszerzett békessége fenekestül felfordult. Két éjszakát átbeszélgettek, majd leültek Gyurikával, és elmondták neki a teljes történetet. Együtt maradtak, mert nem is lehetett más megoldás. Együtt maradtak, mert ott a boksa mellett volt az életük, szenvedésük, boldogságuk. Együtt maradtak, mert ott a boksa tövében a barátság, -rokonság. A Kis Gyuri Sopronban elvégezte az Erdőmérnöki Főiskolát. És nyolcvanötben, az Országos Régészeti Intézet Esztergomi kara csodálatos leletegyütest kapott. Két XVI. sz.-i festett oltárszobrot, két négyágú ezüst gyertyatartót, és egy zománc futtatású arany kegytárgytartót. Soha nem derült ki, hol találták.